★ Free online encyclopedia. Did you know? page 62



                                               

Papp József (tanár)

Papp János és Szabó Zsuzsánna földművelő szülők fia. 1871-ben a győri evangélikus algimnáziumban kezdte középiskolai tanulását, mellékesen Turcsányi Adolftól a kézi rajzolásban nyert oktatást. Győrből a soproni evangélikus tanitóképzőbe iratkozot ...

                                               

Pataki Ferenc (tanító)

A gimnázium I. és II. osztályát Nagyenyeden, a III-VI. osztályt Kolozsvárt végezte, ugyanott tanult a tanítóképzőben is, 1875-ben tett képesítő vizsgálatot és még ezen évben a kolozsvári Fröbel-intézetben lett rendes tanító, 1877-ben igazgatóvá l ...

                                               

Patonyi László (tanár)

Patonyi László magyar-orosz szakos tanár, a Szent István Közgazdasági Szakközépiskola tanára, a Patonyi László Sportcsarnok névadója

                                               

Peres Sándor

Csengerújfalun született, ahol apja református tanító volt. Apjának 1864-ben történt halála után, nevelését édesanyja és a rokonok irányították. 1869-től a máramarosszigeti református gimnázium négy osztályát és az állami tanítóképzőt végezte s 1 ...

                                               

Perlaky Gábor (tanár)

Perlaky Mihály állami számszéki hivatalnok és Ajtay Mária fiaként született, 1871. augusztus 17-én keresztelték a budai alsóvízivárosi plébánián. Apja az 1870-es években hírlapíró volt. Tanulmányait Budapesten végezte és 1895-ben tanári oklevelet ...

                                               

Péter Mózes

Középiskolai tanulmányait a IV osztályig a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium algimnáziumában, az V-VIII. osztályokat pedig a székelyudvarhelyi református főgimnáziumban végezte, a bölcseleti tanfolyamot a kolozsvári egyetemen ha ...

                                               

Péterfy Sándor

Péterfi József szegény földműves és Takács Erzsébet fia. Népiskolai oktatását Bruck Henrik későbbi soproni képzőintézeti tanártól és Zeberer Ágostontól, a svájci híres Zeller-képzőjéből kikerült tanítótól nyerte. 1852-ben a kőszegi evangélikus gi ...

                                               

Pilarik Jeremiás

Als Die Viel-Ehr und Tugend-reiche Frau Johanna Christina Pilarikin, Gebohrne Germannin, Tit. Herrn Gabriel Pilarik, Hoch-Fürstl. Sächs. Kammerdieners und Hoff-Musici zu Gotha, Hertzlich geliebte Hausz-Ehre Den 6. Junii des 1688-sten Christ-Jahre ...

                                               

Pintér Endre József

Pintér Endre József premontrei rendi kanonok, népdalgyűjtő, író, költő, alperjel, gimnáziumi igazgató és fejszámoló.

                                               

Porzsolt Ádám

Gyermekkorában már nagy hajlama volt a zenére, rajzolásra és építésre, de egyikben sem képezhette ki magát, mert szegény sorsban volt és főleg atyjának vad modora a szülői háztól is már nyolc éves korában távozni késztette. Nagyenyeden a kollégiu ...

                                               

Porzsolt Jenő

Porzsolt Benő gazdasági tiszt és Wendrinszky Mária fiaként született, 1856. március 15-én keresztelték. Gimnáziumot és egyetemet végzett. 1881-ben középiskolákra nyert tanári képesítést a bölcseletből, magyar nyelvből és a tornászatból. 1883-tól ...

                                               

Reményi Ede (tanár)

Reményi Antal utazó, ügyvéd, író és Mauksch Johanna fia. Testvére Reményi Ferenc. Chicagóban született, ahol apja mint magyar emigráns tartózkodott. Szüleivel visszatért Magyarországra és a fővárosban tanult, ahol az egyetemen 1886-ban bölcseletd ...

                                               

Röser Miklós

Röser Mihály és Hofer Katalin fiaként született. Tanulmányait Szegeden és a bécsi műegyetemen végezte. Mint kereskedelmi szaktanár és igazgató sikeresen működött 1853-tól 1884-ig. 1853-ban alapította a nevéről elnevezett Röser nevelő-intézetet, m ...

                                               

Rybár István (tanár)

Idősebb Rybár István, 1847. január 30. – Budapest, 1906. december 6) magyar képzőintézeti tanár, természetrajzi író, Rybár István apja.

                                               

Salánki György

Születési és halálozási helye illetve ideje nem ismert. Rákóczi György borsodi főispánnak, a későbbi I. Rákóczi György erdélyi fejedelemnek a pártfogásával 1624-től 5 éven át külföldön tanult, főleg Leydenben. 1629-ben a sárospataki kollégium egy ...

                                               

Sántha Lajos (tanító)

Sántha János gazda és falusi bíró Sántha Mihály plébános-írónak testvérbátyja és Holczmann Terézia fia. A gimnázium I. osztályát Selmecen, a II-IV. osztályt Vácon a kegyesrendieknél, a tanítóképzőt 1867-69. Esztergomban végezte. Mint segédtanító ...

                                               

Schmidt Attila

Schmiedt János Iván és Alexy Janka fiaként született. 1891-ben nyert tanári oklevelet a latinból és görögből és 1889–1891-ben a kassai állami főreáliskolában tanított, 1892 óta pedig a budapesti VIII. kerületi állami főgimnázium tanára. Halálát h ...

                                               

Schmidt József (tanító)

Schmidt János és Ringhofer Ringhoffer Terézia fiaként született. Iskoláit szülőhelyén, majd Felsőlövőn végezte, ahol 1875-ben tanítói oklevelet nyert. Azon évben Hidason Baranya megye segédtanító lett. Innét 1876-ban a polányi leánygyülekezetbe m ...

                                               

Schuster Alfréd

Kolozs megyében született, ahol apja, Schuster Sámuel evangélikus lelkész volt. Algimnáziumi és gimnáziumi tanulmányait Szászrégenben, majd Brassóban és Szebenben végezte. Az egyetemi éveit Jénában, Budapesten, Berlinben és Tübingenben töltötte. ...

                                               

Sebestyén Dávid

Sebestyén Dávid 1845-ben született a Komárom vármegyei Kocson Sebestyén Mihály és László Julianna fiaként. Tanári pályáját 1877-ben Bonyhádon kezdte, majd 1883-1885 között a pápai Református Főgimnáziumban tanított, 1885-től 1895-ig pedig a pápai ...

                                               

Singer Manó

A modori rabbi fia. Tanulmányait Modorban az állami tanító-képzőben végezte, ahol 1880-ban képesítését nyerte. A képzőt végezve Pozsonyba ment nevelőnek, itt négy évig tartózkodott, ez idő alatt folytatván Talmud-tanulmányait, a rabbi pályára kés ...

                                               

Sipos Elek

Sipos Imre városi főbíró és Nagy Johanna fia. Középiskoláit Jászberényben, tanítóképzői tanulmányait az egri érseki képzőben végezte, tanítóképesítő oklevelét 1859. júliusban nyerte el. Tanító volt 1860. október 1-től Gödöllőn, 1862. augusztus 1- ...

                                               

Skoflek István

Skoflek István Állami Díjas paleontológus, a tatai Eötvös József Gimnázium tanára, a paleontológiai munkaközösség alapítója.

                                               

Solymossy Sámuel

Solymossy Sámuel 1817. szeptember 14-én született Sályban. Édesapja lelkész volt, aki nagy hangsúlyt helyezett fia tanulására, így korán beíratta a miskolci református főgimnáziumba. Tanulmányai végeztével az úgynevezett inferior syntaxis 2. gimn ...

                                               

Steinacker Gusztáv

Steinacker Gusztáv evangélikus lelkész, tanár, író, műfordító a Debreceni Református Felsőbb Leányiskola igazgatója.

                                               

Sudy János

Súdy János és Dembovczky Borbála fia. Az algimnáziumot Miskolcon végezte, azután egy ideig tanítóskodott. 18 éves korában a kassai tanítóképzőbe került, melynek két évi tanfolyamát 1864-ben végezte és Tállyán lett tanító. 1871. január 31-én Tálly ...

                                               

Sváby Pál

A gimnáziumot Lőcsén, egyetemi tanulmányait Bécsben végezte. Tanári oklevelét Pesten szerezte. Tanított 1857-től az ungvári, besztercebányai és 1862. február 13-tól 1873. április 29-ig a pozsonyi gimnáziumban. 1873-ban Aradra nevezték ki az új ál ...

                                               

Szaák Lujza

Apja, aki régi magyar család ivadéka volt, rokonságban állott a Kisfaludy és Kolozsváry családokkal, visszavonultan kipihente a 48-as évek fáradalmait. 1860. szeptemberben apja Tétre tette át lakását, azonban már 1862. szeptemberben gyermekei isk ...

                                               

Szabó Cirill

A gimnáziumot Ungvárt kezdte és Szatmárt végezte 1856-ban, amikor a munkácsi görög-katolikus egyházmegye növendékei közé lépett. A hittudomány tanulására a bécsi központi görög-katolikus nevelőintézetbe küldték, ahol az egyetemen a szláv nyelvész ...

                                               

Szabó Endre (tanító)

Szabó Lajos gazdatiszt és Szegő Zsuzsanna gyermekeként született. Jogi pályára készült, de kisdednevelő lett, 1865-ben szerzett óvói oklevelet, előbb Halason, majd Álmosdon volt óvó, s 1870 szeptemberétől rövid ideig a pesti kisdedóvókat képző in ...

                                               

Szabó Kálmán (tanító)

Abarán született, ahol apja nemes Szabó András gazdatiszt volt, anyja Bajzat Zsuzsanna. 1853. október 4-én keresztelték. Iskoláit, ezek között a képzőintézeti tanfolyamot is, Sárospatakon végezte. A tanképesítőt is ugyanott tette le. A képzőintéz ...

                                               

Szalay Sándor (iskolaigazgató)

Földbirtokos szülők gyermeke. Tanulmányait Veszprémben, a tanítóképzőt 1873-tól 1876-ig Csurgón végezte. Még azon évben a nagykanizsai községi elemi iskolához választották meg segédtanítónak, majd rendes tanítónak, ahol később mint igazgató működ ...

                                               

Számek György

1879. augusztus 27-én lépett a rendbe, 1885. december 28-án szentelték pappá. Ezt követően a temesvári főgimnázium igazgatója és a görög nyelv tanáraként működött.

                                               

Szegedi Sándor (tanár)

Szegedi Ádám és Csabai Sára szegénysorsú szülők fia. Szülői nem bírván taníttatni, Csabai Péter nagykőrösi lelkész vette gondjaiba, ott végezte a gimnáziumi és bölcseleti tanfolyamokat. 1845-ben Debrecenbe ment és negyed éves diáknak iratkozott b ...

                                               

Székely István (tanár)

Székely Ármin Titusz és Stemmer Róza fiaként született. Középiskolai tanulmányait a besztercebányai királyi katolikus főgimnáziumban 1881-ben végezte. 1881-85-ben a budapesti egyetemen klasszika-filológiát hallgatott, ugyanott nyert 1886 december ...

                                               

Szentgyörgyi Lajos

Nemes székely szülők gyermeke. Tanult a székelyudvarhelyi főgimnáziumban, a tanítóképző tanfolyamot Székelykeresztúron végezte és a magyar valkói iskolához ment segédtanítónak. A tanítóegyleti gyűléseken a gyermekjátékgyár felállítása mellett küz ...

                                               

Szotyori Nagy Károly

Nagy Mihály kántor és halászi Sándor Julianna fia, Nagy József állami tanítóképző ének- és zenetanár testvérbátyja. A zenében első oktatását Ströcker József helybeli római katolikus kántortól nyerte. 1838-tól kollégiumi zenetanárként dolgozott. 1 ...

                                               

Tóth Árpád (zenetanár)

Apja Tóth Márton 1829–1907 magyar államvasúti főmérnök, anyja nemeskéri Kiss Cecilia volt. 1872. június 10-én keresztelték a Kálvin téri református templomban. Középiskolai tanulmányainak befejezése után a zenei pályára lépett, és az Országos Mag ...

                                               

Tóth Balázs (lelkész)

Lelkész családból származott. Iskoláit Ácson, Pesten, Rév-Komáromban és Pápán végezte 1848-ig. A szabadságharcban honvéd-tüzér volt és ütegparancsnok. A világosi fegyverletétel után nevelő lett Kassán, innét a besoroztatást elkerülendő, 1850-ben ...

                                               

Tóth István (óvodapedagógus)

A tanulást Abaújszántón kezdte, innét 1830-ban Sárospatakra ment a grammatikai osztályba, 1835-ben elvégezte a rehorikai osztályt és Losoncon a jogtudományt, azután két évig az elemi osztály tanítója lett 1841-ig. Innen a tolnai kisdedóvó képzőbe ...

                                               

Tóth József (tanár)

Tóth József és Bakonyi Katalin földműves szülők fia. A pápai református főiskolában tanult 1848-ig, midőn honvédnek állott, a 65. zászlóaljnál hadnagy lett és Világostól Pápára ment. A bölcseletet tovább hallgatta Kerkapoly Károlytól, 1851-52-ben ...

                                               

Tóth Károly (tanító)

Dobriczi Tóth Mózes községi jegyző és Kolozsvári Julianna fia. Szüleivel 1832-ben Felsőbányára költözött, ahol atyja falusi jegyző volt. 1842-ben a máramarosszigeti gimnázium I. osztályát, 1847-ben a bölcseleti I. évfolyamát végezte, amikor beáll ...

                                               

Tóth Sándor (piarista pap)

Kecskeméten, végezte a gimnázium I-IV. osztályát, 1870. szeptember 8-án a rendbe lépett Vácon. Iskolai tanulmányait Kolozsvárt fejezte be 1873-ban. Mint próbaéves tanár működött Debrecenben 1873-74-ben, Máramarosszigeten 1874-80-ban. Közben a hit ...

                                               

Veres Sándor (tanár)

Veres Sámuel református lelkész és Kendi Mária fia. Tanult a székelyudvarhelyi református főiskolában, 1848. szeptember 8-án beállott Kossuth-huszárnak, 1849. június 9-én Hunyadi huszár lett hadnagyi rangban és végig küzdötte a szabadságharcot. A ...

                                               

Vészits Lajos

Vészits András és Galaszai Terézia fiaként született. Öt reálosztályt Pécsett és Budán, a tanítóképzőt Pécsett végezte. Főelemi és polgári iskolákra volt képesítve természettanra, természetrajzra és vegytanra. 1873-tól Szegeden tanított. Az első ...

                                               

Villányi Szaniszló

Vancsik Béla egy veszprém megyei tanítói családból származik. Középiskolai tanulmányait Székesfehérváron kezdte, majd Pannonhalmán fejezte be. 1863-ban lépett be a bencés rendbe, ahol a Szaniszló nevet kapta, vezetéknevét 1868-ban magyarosította. ...

                                               

Wolny András Rafael

1759-ben született Selmecbányán. Tíz évig piarista tanár volt, majd kilépett a rendből és előbb nevelőként működött, majd 1788-tól 1815-ig a karlócai gimnázium tanára, illetve igazgató tanára, végül a Károlyi grófok nagymuzsalyi timsógyárának vez ...

                                               

Zelliger Vilmos

Zelliger Vilmos, 1862. május 27. – Budapest, 1931. december 8) bölcseleti doktor, katolikus segédlelkész, plébános.

                                               

France AEROTECH

A France AEROTECH a francia repülési és űrhajózási főiskolák országos hálózata, melyet 2011-ben hozott létre az Arts et Métiers ParisTech, az École centrale de Lyon, az École centrale de Nantes, az École nationale de laviation civile és az École ...

                                               

Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola

A településen a 2. világháború előtt még külön iskolát tartott fenn a református és a katolikus egyház. Később az iskolákat összevonták, majd az egykori tanítói lakásokból és a már meglévő épületekből kialakították a mai iskola elődjét. Az alsó t ...

Encyclopedic dictionary

Translation

home

...
Free and no ads
no need to download or install

Pino - logical board game which is based on tactics and strategy. In general this is a remix of chess, checkers and corners. The game develops imagination, concentration, teaches how to solve tasks, plan their own actions and of course to think logically. It does not matter how much pieces you have, the main thing is how they are placement!

online intellectual game →